Hey dearies!
Nem is tudom, mit
mondjak. Ez a nap elég különleges számomra és a blog számára
is (nem csak azért, mert hosszú kihagyás után megint van
poszt). Pont három évvel ezelőtt (2014. 03. 29.), pár hónappal
azután, hogy elkezdtem tevékenykedni itt, a bloggeren is,
megnyitottam a blogot. Azóta elég kevés oldalam élte túl, szóval
nagyon büszke vagyok erre, még akkor is, ha voltak kisebb-nagyobb
kihagyások. Szóval most picit szeretném ezzel a poszttal
összegezni és megköszönni mindenkinek az eddig történteket!
Love you all. ♥
Nagyon boldog születésnapot! |
Igazából az ötlet elég
hamar megszületett. Emlékszem, akkor még napi szinten találtam ki
új blogokat (amiknek csak egy kis része jött létre, azóta pedig
ez inkább történeteknél van így). Akkor még nem foglalkoztam
fejlécekkel és kinézetekkel, szóval egy csoportban kérdeztem
körbe, hogy valaki csinálna-e nekem egy képet. Többen is
jelentkeztek, de valami baja volt épp a facebooknak, és senki nem
kapta meg az üzenetemet. Viszont sikerült felvennem e-mailben a
kapcsolatot Luna Grott-tal, aki még aznap meg is csinálta nekem,
szóval az akkori túlbuzgó énem másnap meg is nyitotta a blogot.
Egyébként az url cím (csak egy üzenet), illetve a blog „mottója”
az jelképezte, hogy az írók csak egy chates jelzést kapnak, hogy
a blogjukat ajánlottam. Itt láthatjátok az akkori kinézetet.
Nem tudom, ki emlékszik rá, de régebben még nem címkékkel láttam el a kikerült
blogokat, hanem tíz kategóriába osztottam őket (blogmagazinok,
design, egyéb, fanfiction, fantasy/misztikus, gimis,
gyilkosos/horror, kreatív, romantikus és sztáros blogok). Az
eredeti elgondolás az volt, hogy a blogok számozva kerülnek fel,
aztán az adott kategória menüpontjában kapnak egy Top 10-es
listát, úgymond rangsort (bár az eredeti ötletet, hogy a
legjobbak „díjat” kapnak, elvetettem). Az elején még tényleg
gyakran jöttek a posztok (naponta több is), aztán lassan kezdtem
én is kifogyni, meg kevesebb időt is tudtam ráfordítani. Még 2014
szeptemberében Khyira csinált egy csodaszép új kinézetet, amivel
utána tovább is folytattam az oldalt:
Év vége felé tartottam
egy kisebb szerkesztőfelvételt, ami sajnos nem bizonyult
sikeresnek, utána próbáltam egyedül továbbvinni az oldalt. Végül
2015-ben, pár héttel az első szülinap előtt csatlakozott hozzám
Ropi. Miután ketten se boldogultunk, bekerült Rina és Lexie, az
oldal pedig újfent új kinézetet kapott. Végül eltűntünk, én
pedig augusztusban jelentkeztem megint, tiszta lappal, egyedül.
Az első, ami alatt a blog nem igazán üzemelt. |
Az egyszerűítés előtti utolsó kinézet |
Akkor történt az első
frissítés. Rájöttem, hogy a blogokat nem lehet összehasonlítani,
kategóriákba beosztani meg pláne nem, így akkor jöttek a címkék.
A régebbi blogokat, amik már nem feleltek meg az oldal
feltételeinek, leszedtem, a bejegyzéseket feljavítottam, és újult
erővel vágtam neki. Októberben jött Barby, aki azóta is aktív
és buzgó tagja a blognak, amit innen is nagyon köszönök neki
(♥). A 2016-ot szintén friss csapattal kezdtük, csatlakozott
Bells, aki elhozta nekünk a sportos blogokat; Charlotte, aki lelkes
segítőmként mindig altív volt; és Merci, aki még több színt
vitt a blogok tengerébe. Innen is nagyon hálás vagyok nekik,
amiért hónapokig támogatták az itteni munkát, és sajnálom, hogy
végül egyikük sem maradt. Májusban megérkezett a mostani csapat: Amaya (akkori nevén még Chloe), aki rengeteg újdonságot mutatott; Maffia, aki aktív olvasóként nagyon sok blogot ismert; és Lia
(korábban Leah), aki lelkesen segített, akinek ezt a mostani
csodálatos designt köszönhetjük, és bár jelenleg csak
háttérmunkát végez, remélhetőleg hamarosan vissza tud térni
közénk. Még akkor átnéztük újra a régi bejegyzéseket (még
mindig örök hálám Barbynak, aki az akkori 100+ kikerült
bejegyzést majdnem egyedül átnézte), picit frissítettünk a
kinézeten (mind a bejegyzések, mind az oldal terén) és azóta
megpróbálunk aktívak lenni.
Sajnos a designt elfelejtettem leotózni, így csak a fejléc van meg. Lia csodája előtti művem. |
Sajnos az utóbbi időben
megint elmaradoztunk, viszont kihasználtuk ezt az időt arra, hogy
rendbe szedjük magunkat. Ezúton is szeretnénk megmutatni és
megköszönni mindazt, amit kaptunk és elértünk:
129 feliratkozó
154 facebook like
74 669 megtekintés
153 poszt
143 blog (korábbi
törlések után)
3 év
(összeállítva: 2017.
03. 29.)
Számomra ezek hihetetlen
adatok, köszönöm ♥
Ezután az ünneplős,
sztorizgatós, megköszönős poszt után szombaton érkezünk egy
másikkal, amiben egy pár újítást írunk le, és bár a hivatalos
újranyitás ma van, posztok majd csak utána lesznek. Készülünk
nektek egy tartalomjegyzékkel, egy-két újdonsággal, és persze
rengeteg jó bloggal. Addig is nagyon-nagyon köszönöm nektek ezt a
három évet, minden követőnek, minden blogírónak, minden segítő
embernek, és legfőképp Amayának, Barbynak, Maffiának és Liának, akik most
is azon vannak, hogy minél jobb tartalmakkal tudják megtölteni ezt
a kis zugot. Azóta, mióta három éve megnyitottam, rengeteg
mindenen keresztül ment, de még itt van, és remélem, még jó pár
évig itt is marad! Még egyszer boldogságosságot! ♥
Love, a meghatódott,
hálás, kivételesen motivált és épp csillámpóni-üzemmódban
pattogó Lyla